Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kedves kíváncsi idegen!

Üdvözöllek Nálam! Szabó Karmencita vagyok, de szólits csak Citának. A Karmencita spanyol név, sőt az olaszban is létezik, csak ők c-vel írják, és muzsikálva ejtik ki. A nevem spanyol, és én imádom, de ettől még magyar vagyok. Édesanyámnak köszönhetem ezt a gyönyörű, muzsikáló nevet. A munkahelyén hallotta, beleszeretett, és a második gyereke lány lett. Ennyi. Hálás vagyok neki a nevemért. Nehezen jegyzik meg, de soha nem felejtik el, és ez egy igen jó párosítás szerintem! Na, ennyit a nevemről. Menjünk tovább. Most jövök én. Igazán én. Mert már nem csak tanár vagyok. Már író is vagyok. Angel Face néven kezdtem írni, az első három könyvem még kapható a www.animare.hu  webáruházban. Kicsit bonyolult megtalálni őket, annyira sok mindent árulnak az Animare honlapján, ezért segítek. Ha már bent vagy a nyitólapon, így menj tovább: Animare webáruház/Könyv/irodalom/regény/romantikus.  Itt kell beírnod a keresőbe az Angel Face szerzői nevemet, és helyben is vagy. Én tököltem vele, amikor először ellenőriztem, tényleg ott vagyok-e? A Hajlítás szerelmes sorozatom első két kötete, meg egy önálló könyvem, a Betty kapható náluk. Ha érdekelnek, itt megtalálsz mindegyikből egy-egy fejezetet, étvágygerjesztőnek. Nehogy mán' zsákbamacskát vegyél!
Ha megkeresnél, akkor írhatsz a citamica@citromail.hu címemre. Hátha olyasmit mesélnél el, ami csak két emberre tartozik...

Igaz is, a legújabb könyvemmel már világsikerre gyúrok, úgyhogy anyai családnevemből kreáltam egy új írói álnevet. Carmencita Woolf. Ez a könyv a www.bookline.hu honlapján kapható, a címe: A hollywoodi álompár álom nélkül.

Kép

Mit szólsz a képemhez? Trükkös, mi? Nekem tetszik. Csak a legfontosabbat mutatja meg belőlem. A szememet. Elég is. Ami fontos egy emberben, azt innen a legkönnyebb kiolvasni. Nekem ráadásul itt vannak a könyveim. Azt is olvashatod úgy, hogy engem is olvasol vele. Ne légy túl mohó! Ha befutok, és a csapból is én folyok majd, akkor majd láthatsz "egészben". Vagy rám jön valami, és telepakolom a honlapomat fényképekkel. Kezdve a meztelenkedős csecsemőképeimmel! Képes vagyok rá! Majd csak lesz valahogy. Ne a fizimiskámmal törődj, egyébként is éppen változom - próbálom valósággá álmodni a könyveimet, persze mértékkel -, a Hajlításokkal törődj! Mert ott a lényeg.

Mielőtt magamba mélyednék, hadd mesélem el, hogy egy hónapja blogot indítottam. A szavak másként törnek elő egy könyv megszülésének hónapjai alatt, vagy egy blog bejegyzésének pár órája alatt. Mindkettő én vagyok. Ha érdekellek, ugorj át a blogomra is, és ott is less bele a lelkembe. Várlak ott is! A blogom címe: www.gagyiwood.blog.hu

Helyezkedj el kényelmesen, és ismerkedjünk meg! Szeretném, ha már nem idegenként gondolnál rám, mikor elmész tőlem. Mert a neten is találkozás a találkozás. Mindig az. Kicsit kényelmesebb, sőt, biztonságosabb is úgy beszélgetni, hogy közben a fotelomban terpeszkedhetek, nem kell szépen kiöltöznöm, nem kell viselkednem, még csak ki se kell otthonról mozdulnom ahhoz, hogy megismerkedjem valakivel, de attól még öröme van. A lehetőség öröme, a talán öröme. A "mi lenne, ha" öröme. Jó érzés.
Megmondom őszintén, nekem azért továbbra is a személyes találkozás a kedvencem. Nagyon szeretem a tekinteteket nézni, és...

"Ült egy naptól meleg padon, és nézte az embereket, mert imádja nézni mások lüktetését, elképzeli az életüket azzal, hogy olvassa a tekintetüket, nézi az árulkodó arcokat, az eltagadott érzelmek titokzatos ráncait, a kimutatott érzelmek lelket lecsupaszító ráncait, és egész történeteket álmodik ismeretlen emberek mögé.
     Míg másokat néz, valahogy magát is jobban látja ezeknek a másoknak a tükrében. Kívül és belül, másképpen, mégis egyformán."

Szóval ezt érzem, pontosan ezt érzem, ha beszélgetek valakivel. A részlet a Hajlítás-sorozatom 3. kötetéből való. Gondoltam, minek görcsöljek valaminek a megfogalmazásával, ha már egyszer jól elkaptam a dolog lényegét.

 Apropó, Hajlítás. Ez a lényeg. A honlapom lényege. A könyveim lényege. És szerintem az emberi kapcsolatok lényege. Vagyis az én életem lényege is.
Képzeld, éppen a gyerekeimnek magyaráztam az órán, mennyire keveset értünk meg a világból, mennyire nem biztos semmi, se a történelemben, se az életben, amikor egy csettintéssel megvolt a sorozat első kötetének a címe! "
A szerelemtől meghajlik a tér". Mert éppen a térhajlításról beszéltem a kölyköknek, hogy megértessem velük, az élet sokkal több annál, amit nézni, tapintani, hallani és szagolni tudunk. Mondhatni, fényévekkel több!
Töri tanár voltam. Több mint tíz évig az voltam. És mindig úgy gondoltam, az évszámok bemagoltatásánál sokkal fontosabb nagyokat beszélgetni a gyerekeimmel, mert az emberség emlékét magukkal viszik, talán életük végéig, az évszámokat meg másnap elfelejtik. Úgyhogy állandóan dumáltunk. Főleg én, mert jó nagy szám van! És ennek a bizonyos beszélgetésnek a kellős közepén szerettem volna felüvölteni a boldogságtól, mert tudtam, rögtön tudtam, valami nagyon fontosat találtam! És nemcsak a könyv miatt fontos, amire rádöbbentem. Nekem is fontos. Nagyon fontos.

            Esz már a penész, hogy mi a manóról beszélek, mi? Na, jó, megosztom Veled is a hajlítás lényegét. Hát nem egy mutogatni valóan nagylelkű nőszemély vagyok?

    "Már nem markolta a kezem olyan erősen, már mosolygott, hiszen a szerelméről akart beszélni, végre elmondhatta, mit érez irántam. A szemei szinte áttetszővé váltak, nagyon mélyre leláttam ebbe a kútba, és csupa gyönyörű érzést láttam. Úgy áradt belőle a boldogság, mindkettőnket elborított vele.
    - Az én szememben Csillagszemű, tényleg te vagy a legcsodálatosabb férfi a földön, az első pillanattól tudom. Köztünk, az emberek általános megítélése szerint tényleg végtelen számú fényév volt, te is így gondoltad jó ideig. A külsőnk különbsége, az anyagi helyzetünk, a te ismertséged és az én névtelenségem, a földrajzi távolság, ezek mind létező problémák, erre te, a szerelmeddel. valahogy meghajlítottad a teret, nem tudom másképp mondani, hogy eltűnjön a köztünk lévő, áthidalhatatlannak látszó távolság.
     -  Mi az, hogy meghajlítottam a teret? Ezt nem értem. Szerintem semmi ilyesmit nem tettem.
     -  Dehogynem. Hiszen szinte minden külső jellemzőnkben eltérünk egymástól. Ha két kéz fog egy papírlapot, a köztük feszülő papír a végtelen, a különbségek leküzdhetetlennek tartott végtelenje. Mi vagyunk ez a két kéz. Sose találkozhatnának ezek a kezek, csak ha elengedik a papírt. De azt nem lehet, hiszen az a fehér lap maga a tér, az életük tere. Örök időkig várhatna a két, egymás után sóvárgó kéz, mégse kerülnének egymáshoz egy jottányival sem közelebb. Te meg, egyszerűen egymáshoz hajlítottad a lap két szélét, a kezek meg szépen összesimultak. Fogtad, és a szerelmeddel meghajlítottad a teret, hogy összeérjünk. Én nem tehettem meg, csak te.
    -  Amit mondtál, az. gyönyörű, Angyalarcú, de szerintem túlzás. Talán...
    -  Nincs talán. És nem túlzás. Ahonnan én nézem a világot, onnan ezt lehet látni. Kész..."

Ezt a részletet az első kötet végéről emeltem ide, a kötet hátsó borítójára is ezt az idézetet tettem, mert ennél szebben és tömörebben ma se tudom elmondani a hajlítás lényegét. Szívesen beszélgetek Veled róla, de a lényegét akkor sem tudom jobban elkapni. Próbáltam már. Nem ment.
Szerintem a hajlítás az egyik legnehezebb dolog az emberek életében. Magunkat a másik emberhez hajlítani, hát, ez embert próbáló feladat! Csuda nehéz, nagybetűs FELADAT! Annyi jó tulajdonság kellene hozzá, hogy ennyi egy emberben talán nincs is! Türelem, megértés, elfogadás, ha kell, lemondás is, és még sorolhatnám.
A szerelemben főleg nagy szükség lenne a hajlításra. A legtöbbször mégse tesszük meg. Ezért írtam szerelmes könyvet, akarom mondani könyve
ket. Imádok álmodozni. Mindig is imádtam. És egy meghajlított szerelemről álmodni igen jó érzés! Ha mind a két ember hajlít, akkor az szerelem, nem pedig birtoklás. Én úgy látom, a legtöbb kapcsolat alapja a birtoklás. Ne érts félre, a birtoklás is szeretetre épül, de önzés az alapja. Mindig az.
Tudom, hogy nehéz odaadni magunkat másoknak. Komoly esély van arra, hogy megsérüljünk közben. Mert nem mindenki méltó a hajlításunkra. Akkor sincs más út a teljes élethez. Odahajlítani magunkat valakihez, aki szintén felénk hajolt már. Csak félúton találkozhatunk össze. Ha az egyik hajlít, a másik meg nem, az tényleg rabszolgaság. Ha megalázkodunk, hogy elfogadjanak minket, ha újra, meg újra meghajtjuk a gerincünket, nem leszünk boldogok. Meghajolni és hajlítani, az nem ugyanaz!!! Nagyon nem. Hát, erről írok.

Kép

Még valami, mielőtt továbbengedlek a többi menüpontomba. Mondtam már, hogy a könyvek a szerelemről szólnak. Tényleg arról szólnak. Arról is. Mert beleírtam a történetekbe mindazt, amit fontosnak tartok. Mindenféléről. A kapcsolatokról, a magányról, a méltóságról. még Istenről is. Nem járok templomba, nem forgatom a Bibliát, de Istenben hiszek. Ennyi. Benne és abban, hogy az életet okkal kaptuk. Az emberi élet nemcsak a sperma és petesejt véletlenszerű randija, a folyamat végén elégedett arccal minket falatozó kukacokkal.
Megpróbáltam szépen írni szép dolgokról. És igazat, mert minden egyes szó őszintén siklott ki az ujjaim alól. Csodálatos dolog az írás. Szavakból szőni szép álmokat, álmokból építeni szájat mézzel édesítő reményeket, aztán az álmok erejével megpróbálni megvalósítani őket. ennél szebb dolog még nem történi velem!
Írok, mert írnom kell! Egyszerűen muszáj! Ezért hagytam ott a sulimat most ősszel. Nem tudok két ilyen gyönyörű munkát együtt csinálni! Tavaly próbáltam, nem ment. Nappal tanítottam, éjjel írtam, és állandóan valami hiányérzet feszített belülről, mert egyik szerelmemet sem tudtam teljesen kiélni. Félig élni pazarlás!
Ma már csak írok. Állandóan. És imádom. Szépen próbálok írni szép dolgokról. Közben a gyerekeimre gondolok. Mert tőlük indult minden. Tőlük kaptam ihletet. Nekik adtam, amit csak tudtam, és mindig többet adtak vissza. Ebből töltekeztem évekig. Ma is része az életemnek az irántuk érzett gyomorremegős szeretet. Remélem, így is marad.
Egyelőre ennyit magamról. Olvasgasd a részleteket a könyveimből, ha van kedved. Olvasd a verseimet is, olvasgasd a gondolataimat, én is ezt teszem. Aztán, ha megint elindít bennem valamit egy érzés, akkor idevésem, a Gondolatok című oldalamra, hogy megint beszélgessünk róla. Ha tényleg beszélgetni akarsz velem, írj nekem emilkét, válaszolni fogok. Néha, ha elkap az Ihlet, vagyis a Zzzihlet, ahogy én hívom, nem megyek net közelébe egy hétig is akár, de előbb-utóbb megtalálom a leveled, és akkor  válaszolni is fogok.

Érezd jól magad, és álmodj velem!

Ui. És ha mondani akarsz bármit, tegezz vissza, mert igazán csak így lehet beszélgetni, és szólíts Citának, mert mindenki így hív. A cito, cita kicsinyítő képző a spanyolban, amióta megtanultam spanyolul, már tudom, de nem érdekel. Tehát a Carmencita Kármenkét jelent. A Cita meg külön semmit. Na és? Nekem tetszik a Cita. Szerintem szép a hangzása. És hozzám nőtt. Nekem már van jelentése, és csak ez számít.