Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép 

Ha megengeded - és akkor is, ha nem engeded meg -, minden gondolatomat egy könyvrészlettel indítom. Így könnyebb. Nekem az. Amit el szeretnék mondani, azt a részlettel együtt könnyebb elmondanom.

Először a látásról szeretnék beszélgetni Veled. Az igazi látásról. Olvasd el a részletet az első kötetből, aztán folytatom.

    

   "Ott álltam, kezemben a csomó papírral, és megint ráült valaki a mellkasomra. Átkozott érzés, állandó légszomj, amin nem segít, ha nagy levegőt vesz az ember, vagy kimegy egyet sétálni. Azt hittem, hogy ennél rosszabb nem lehet, erre a lapok közül kiesett az angyalarcú fényképe. A kép két évvel korábban készült, a végzős osztálya tablójára csináltatta. A képen még egy jóval teltebb nő mosolyog a kamerába, én mégis imádom ezt a képet, mert a kedves minden szépsége ott ragyog a szemeiben.
     Mesterséges a kép beállítása, műtermi, megszokott, mégis kikuncsorogtam magamnak, mert nagyon akartam. Álltam, kezemben a fotó, és próbáltam rájönni, mi vonzza oda a tekintetemet újra és újra? Eddig nem gondolkodtam rajta, ott volt az eredetije, az jobban érdekelt. Aztán rájöttem, a telt arcokat nem szokás szépnek tartani, sose néztem meg jobban egy kövér ember arcát, ugyan mi nézni való lehet rajta?
     Az ellentmondás miatt imádom a képet, mert sugárzóan szépnek látok rajta egy olyan arcot, amelyet sose láthattam volna szépnek korábban, mert úgy néztem volna át rajta, mintha ott se lett volna. Ahányszor belenézek ezekbe a varázslatos szemekbe, tudatosul bennem, milyen vakon éltem eddig. Vakság az is, ha csak azt látjuk meg, ami nem zavar meg, amin nem kell gondolkodnunk, ami biztonságosan megszokott.
     Mennyi valódi szépség mellett mehettem el életemben vak magabiztossággal, miközben hittem, látok?

     Az angyalarcú szerint lehet nézni két szemmel is, és hárommal is. Két szemmel a színeket és formákat láthatjuk csupán, mégis azt hisszük, mindent láthatunk velük, mert kényelmes csak ezzel a kettővel szemlélni a világot. Tényleg azt hisszük, mindent látunk, pedig a félelemtől való félelem vesz rá minket, hogy csak a két szemünket használjuk, hiszen így valóban látnunk már nem kell azt, amit nézünk. A látás adomány, akár kettő, akár három szemet használunk hozzá. Hárommal nézni, az több fáradsággal jár. 
     Pedig a harmadik szemünk ugyan láthatatlan, de nagyon is valóságos, és a látáshoz elengedhetetlen. Nevezhetjük lelki szemnek, hatodik érzéknek, vagy megérzésnek is, egy biztos, létezik. Mindenki használja néha, de bátorság kell ahhoz, hogy mindig használjuk, akkor is, amikor kellemetlen dolgokat láttat a gazdájával. A felszín mögé látni, nagy adomány akkor is, ha nemcsak másokról, hanem magunkról is az igazság vigyorog vissza ránk kaján pofával.
     Félbehagytam a kipakolást, eldobtam magam az ágyon, és elkezdtem olvasni a leveleket és a verseket. Így aludtam el, a papírlapok ölelésében, és szépet álmodtam."

 

Ennyi a részlet. Azért írtam bele a könyvbe, mert nagyon fontosnak tartom a kérdést. Hogy hány szemmel nézünk kifelé a fejünkből. Harmadik szeme mindenkinek van, ez tény. Emlékezz vissza, hányszor megtörtént már, hogy - mondjuk úgy - megérzésed támadt.

 

Kép

Nem kellene elmenni erre a bulira. Ez a fickó nem őszinte, nem kellene vele bizniszelni, mert. Valahogy olyan rossz érzésem van, ma nem kellene nekiindulni ennek az útnak. Érted, mire gondolok, igaz? Naná, hogy érted. Szóval használjuk a harmadik szemünket, de csak ritkán hallgatunk rá, és kényelemből inkább akkor hallgatunk oda a "szavára", amikor másokról "mond" valamit.
Csak az a baj ezzel a páratlan szemünkkel, hogy rólunk is "beszél". És a legtöbbször nem tetszik a mondanivalója. Mert őszinte a rohadék! Mindig az. Tényleg nincs kivétel. Ebben sincs. Az én számomra ez az élet egyik legszebb igazsága. Hogy nincs kivétel. Sosincs. Mindenki fizet. És mindenért. Jóért, rosszért. Valamikor és valahogyan, de fizet.
Hányszor érezzük, hogy nem egészséges egy ideig tükörbe néznünk, mert disznóságot csináltunk, és a tükörből, a
belső tükörből mindig a harmadik szemünk néz vissza. Meg kellett volna állni beszélgetni a szomszéd nénivel, tök egyedül van, de olyan idegesítő a szövegelése, meg várt itthon a kedvenc filmem, hát leráztam szegényt. Meg kellett volna mondanom a havernak, hogy ez nem egy jó ötlet, teljesen beleélte magát, akkorát fog esni, mint az ólajtó! De olyan indulatos tud lenni, kell a fenének egy veszekedés! Majd megoldja. Hogy felháborodtam a csaj dumáján, tudtam, hogy hazudik. Ja, és én hányszor tettem ugyanezt? Sokszor. Nekem lehet, neki meg nem?
Hoppá, ez ciki. csukjuk csak be gyorsan a harmadik szemünket! Tényleg veszélyes "szerszám" ez a szemünk, de meggyőződésem, hogy csak az "ő" segítségével lehetünk jobb emberek. Mindenkire ráfér a tanulás. Például a türelem tanulása. A megértésé. Ítélkezni baromi kényelmes! Fejlődni meg csak akkor lehet, ha akarunk. És segítség is kell hozzá. A szemünk segít. Klassz kis lelkifurdalást pakol ránk, ha megérdemeljük. És mindig választási lehetőséget is ad a látvánnyal együtt. Hiszen bármikor becsukhatjuk a harmadik szemünket, és furdalgatás eltűnik. Bármikor megtehetjük. Szó nélkül le fogja nyelni. És csukva marad. Ameddig mi akarjuk. Semmit nem csinál a mi engedélyünk nélkül. Engedelmes jószág.
Szerintem elképesztően kényelmesek és gyávák vagyunk az igazán fontos dolgokban. Ami kézzelfogható eredménnyel kecsegtet, abban tudunk hajlítani. Reggeltől estig kepesztünk a pénzért, hogy mindenfélét vehessünk belőle. Olyasmit is, amire valójában nincs is szükségünk. De a változásban kényelmesek és gyávák vagyunk. És micsoda fantasztikus mentségünk van! Hiszen állandóan rohanni kell, hogy boldogulhassunk, hát nem? Kinek van ideje a szomszéd öregasszonnyal foglalkozni? Nincs időnk gondolkodni magunkról. A tükörben is csak a frizuránkat ellenőrizzük, a lelkünk "fésületlensége" nem nagyon érdekel. Úgyse látszik. Két szemmel tényleg nem látszik. Akkor rohanjunk tovább! Hajrá!
Hát, erre való a harmadik szemünk. Használjátok egészséggel! És bátran. Csak úgy érdemes.