Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sokat gondolkodtam, mit is írjak ebbe a linkbe. Úgy döntöttem, a Hajlítás mind a négy kötetéről megosztom Veled a gondolataimat. Hogy kerek képet kapj rólam és a könyveimről. Kicsit "csalinkázni" fogok - ahogy magamat ismerem -, de ez is én vagyok. Azt már elmeséltem a Bevezetőben, hogy sikerült a hajlítás gondolatára találnom. A gyerekeimnek köszönhetem a gondolat születését, de tartalmat már én adtam neki.
Logikája van a tetralógiámnak, tudatosan így építettem fel. A fontossági sorrend azonos a kötetek egymásra épülésével. A kevésbé fontostól haladtam az egyre fontosabb és persze nehezebb hajlítások felé.

Kép

 Az első kötetben (A szerelemtől meghajlik a tér) csak a külsőt kellett meghajlítania Billynek, hogy összeérhessenek Rikával. Most mondhatjátok, hogy egy nagyon szép, nagyon híres és nagyon gazdag valakinek igenis óriásit kell nyújtózkodnia, hogy elérjen egy - a világ szemében se nem szép, se nem gazdag és nem is híres - másik embert. Látszólag igazatok van, de csak látszólag. Szerintem ez a legkönnyebb, mert ehhez csak az előítéleteket kell levetkőznie az illetőnek, ami persze komoly meló, de meg lehet csinálni. Akarattal és eredendő jósággal simán. Tényleg ezt a hajlítást tartom a legkönnyebb a négy közül. Mert a saját jellememet nem kell megváltoztatnom, csak ki kell bírnom a többi ember értetlenkedését és a gúnyt. Ha nagyon szeretek, akkor egyszerűen azt mondom: mindenki bekaphatja, és megyek tovább. Felemelt fejjel. A "csak azért is" büszkeségével. És menet közben szépen belejövök a dologba. A kedves iránt érzett érzéseim meg igazolják a döntésemet. Meg lehet csinálni.
Gondoljatok csak arra, hányszor láttatok már olyan párt, akik szerintetek nem illettek össze. Túl nagy korkülönbség, túl nagy magasság különbség, az egyik szép, a másik alig átlagos, az egyik jó alakú, a másik meg igencsak gömbölyű, sorolhatnám. Rájuk néztetek, és nem értettétek a dolgot. Mi a manó tartja össze őket? Aztán hányszor megtörtént, hogy egy látszatra összeillő pár szétment, és a baráti körük csak kapkodta a levegőt. Mi történhetett? Számomra az a tanulság, egy kapcsolatot senki nem érthet meg a benne lévőkön kívül. Általában ők se értik! A külsőségek nem fontosak. Segítenek beilleszkedni a környezetünkbe, a szépség például komoly előny lehet, de vissza is üthet. Felesleges túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Ha valaki állandóan a kocka hasa, vagy a mellei feszessége miatt aggódik, simán elgyalogolhat a lényeg mellett. A szép emberek nem boldogabbak. Csak szebbek. Ennyi a lényeg. Nekem ennyi.

Kép A második kötet (Belső hajlítás) sokkal fontosabb kérdéssel foglalkozik. Mert Billy nem hajlíthatott volna, ha Rika belülről hozzá nem hajol. Hogy megtámassza a szerelmével. Mert a férfi eltelt magától. És észre se vette. Ha valaki híres, gazdag és szép, az nem tesz jót a jellemének. Olyan lassan változik, hogy nem kap lehetőséget észrevenni. Így segíteni se tud magán. Mások meg nem mondják meg neki. Az őszinteség macerás. Veszélyes is lehet. Jobb nem kimondani a véleményünket. Kényelmes és biztonságos is. Ha például egy férfi nem figyelmes szerető, de a nők ezt soha nem mondták meg neki - aminek ezer oka lehetett -, akkor az első őszinte nőt lebüdöskurvázza a fickó, és továbblép. Neki is ez a kényelmesebb. Ha húsz nő mondta volna a szemébe az igazságot, esélyt kapott volna, hogy változtasson magán. De nem mondták. Értitek, mire gondolok, igaz?
Belülről változni nagyon nehéz, mert nem a mások véleménye számít, hanem az, hogy tudunk-e tükörbe nézni? És ha változtatunk magunkon, óriási erőfeszítéssel próbáljuk kitörölni magunkból a belénk kövesedett dolgainkat, az kívülről nem látszik rajtunk. Nem leszünk szebbek. Magasabbak sem. Sok macera, önkritika, és sehol a megérdemelt tisztelet - jaj, de bátor vagy, hogy meg merted mondani! -, ami igazolná, hogy érdemes volt ekkora erőfeszítéseket tennünk magunkért.
Rika ezt tette, belülről hajlított, a kedvességét, a türelmét, az őszinteségét hajlította Billy türelmetlenségéhez, sumákolásához, makacsságához, és nem mondta, hogy ő most aztán mekkorát hajlított, tessék őt ezért leborulva imádni! Ettől igazán szép a belső hajlítás. Mert jóság kell hozzá. Csendes jóság.  Ha a másik nem viszonozza, rabszolgaság lesz belőle, és az sem jó. De ha kölcsönös a nyújtózkodás, akkor előbb-utóbb összeborulunk. És az igen szép "jutalom" tud lenni!

A harmadik kötetben (A lehetetlen is hajlik) kicsit tovább léptem. Talán már tudjátok, hogy ebben a kötetben nem Rika és Billy szerelmét álmodtam tovább. Jött egy ötlet, az egyik barátom ültette a bogarat a fülembe, és én tehetetlen voltam! Elképzeltem, hogy a két Hajlítás óriási siker lett itthon is, Amerikában is, mert én aztán tényleg nagyokat tudok álmodni, és már kész is volt az ötlet! Mert ebben a kötetben az írónő megismerkedik azzal a színésszel, akiről "mintázta" Billyt, hiszen meg akarják filmesíteni, és.... a többi titok. Szerelmes titok. Szerintem nagyon jó lett. A legtöbbet itt mondhattam el magamról. És ez csodás dolog volt.
A hajlítás gondolata meg tovább fonódott bennem. Mert rájöttem, nem biztos, hogy a hajlítás a lényeg. Úgy értem, ha a szerelem működik, akkor nem a hajlítástól működik. A szerelem születésénél van nagyobb szerepe, hogy két ember a lényegben összeérhessen. Hogy ne a külső, vagy a társadalmi helyzet számítson. Ehhez kell a hajlítás. De a szerelem "működtetéséhez" elsősorban szerelem kell. Akármit is jelentsen a szó. Definiálni nem nagyon lehet, de az érzés szerencsére egyértelmű.
Állandóan markoljuk azt a papírlapot, ami az életünk tere, ezt írtam, emlékeztek? És csak a papír két szélének egymáshoz hajlításával kerülhet össze a két, egymás után vágyódó "kéz". Ennek az igazsága nem változott. De ha már összeértek, akkor akár el is lehet engedni a papírt. Vagy ha az egyik nem meri odaadni magát a kapcsolatnak, hiszen rengeteg félelmet hurcolunk magunkban mindnyájan, akkor el kell őt engedni. Ehhez már a jóság sem elég. Ha a másik boldogsága fontosabb a sajátunknál, akkor elengedjük, ha kéri. És nem rinyálunk közben. Mosolygunk, és elengedjük. Ehhez lemondás kell. Kevés ennél nehezebb dolog van egy ember életében!
Mert alapból önzőek vagyunk. Kétféle önzés van. Az egészséges önérdek, vagyis, a saját boldogságom elérése és megtartása, meg persze a szeretteimé, aztán ott van a másokon átgázoló önzés, ami tapos, öklel, könyökkel nyomakszik előre, és nem nézi, kin kell átgázolnia közben. Ha beléd szerettem, akkor neked kutya kötelességed viszontszeretni! Tehát, nem te számítasz, hanem én. Én azt tartom igazi gyengédségnek, ha le tudok mondani bármiről, akár rólad is, ha ez szolgálja legjobban a te boldogságodat. Igen, a csendes lemondás a következő foka a hajlításnak. Úgy is mondhatnám, a nem-hajlítás. Kevesen képesek rá.

 

A negyedik kötetet most írom. A felénél járok, és imádom! Amikor a végére érek, a sorozatom végére is érek, és ettől a gondolattól kiver a hideg veríték! A címe egyelőre: Ráadás hajlítás, csak felnőtteknek. Ebben a kötetben jutok el a legmélyebb rétegig. Az apróságokig. A hétköznapi apróságokig, amelyek a legkönnyebben és persze észrevétlenül szokták szétbarmolni a szerelmet. Ezekről nem szokás írni. A szex valóságáról, hogy ki merjük-e mondani az ágyban, amire vágyunk? A napi együttélés koccanásairól sem szokás írni. Hogy az agyamra mész, mert mindig a szennyes kosár helyett a földre dobod a koszos zoknidat. Te meg falra mászol attól, hogy mindig egy órát töltök a fürdőszobában, ha vendégségbe készülünk. És hogy ki meri eldurrantani magát a másik előtt? Hogy kibeszéljük-e a gondjainkat, vagy lenyeljük? Mert a nyelés kényelmesebb a veszekedésnél. Csöndes. Ez a csönd speciel nem jó. Mert annyi feszültség összegyűlik bennünk, hogy amikor kirobban, visszavonhatatlan ocsmányságokat mondunk egymásnak. Valahol azt olvastam, hogy a szeretet a legrondább szó az emberiség szótárában, mert e mögött megbújva okozzuk egymásnak a legtöbb fájdalmat. Megbántalak, újra meg újra, aztán elvárom, hogy megbocsáss, újra meg újra, hiszen szeretlek. Ha így nézzük, tényleg ronda tud lenni. Mégsem értek vele mindenben egyet - szónak tényleg ocsmány lehet, a tartalma miatt, de az érzés édesebb az édesnél! -, de az alapgondolt elég félelmetes. Mert a szavakkal iszonyú fájdalmat lehet okozni, és az ilyen sérülések soha nem gyógyulnak be. Mert nem a testet borítják el hegekkel, hanem a lelket.  
Ezek a kis mindennapi súrlódások is részét alkotják egy kapcsolatnak. Nagyon fontos részét. Mert jó dolog a szex, de mit kezdjünk egymással a nap maradék huszonhárom és fél órájában? Ha ezekben tudunk hajlítani, mert kimondjuk, amit ki kell, mert vállaljuk az őszinteség fájdalmát, mert üvöltözés helyett félúton találkozunk - te is engedsz, én is engedek, félúton meg összeborulunk, és röhögünk a hülyeségünkön -, mert felváltva engedünk, ha kell, akkor a hajlítás, hajlítás is marad. Ha kihűlt a szex, akkor is. Ha felnőttek a gyerekek, akkor is. Ha pajzán gondolatokat ébreszt bennünk egy másik ember, akkor is. Ez a végső hajlítás. Számomra legalábbis.

 

Hát ezért építettem a sorozatomat a hajlítás gondolata köré. Mert a végén körbe lehet érni. Oda lyukadunk ki, ahonnan elindultunk. Ha sóvárogsz valaki iránt, hát hajlíts! Mindenhol és mindenben. Vállald a kockázatát, mert kockázat nélkül nincs boldogság. Mert mindennek ára van, és azt meg kell fizetni. Mert az élet igazságos. Ha őszinte mersz lenni magadhoz, akkor a saját életed a legjobb bizonyíték erre.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kis tanács

(Klaudia, 2012.12.23 12:00)

A könyvek egyáltalán nem rosszak, bár màr szerintem időszerű lenne frissíteni az oldalt. A kezdőlapon megadott email cím is sajnálatomra már nem létezik.